Főző napot tartottam,ami annyiból állt ,hogy csináltam levest ,meg édes-savanyút és estére sütök pudingos sütit.No,meg persze az is része volt a dolognak,hogy mire megfőztem, mindent,addigra elment az étvágyam ,elfáradtam és most csak ülök és nézem az édes-savanyút,amit egyébként igazán kedvelek,ám.

MagamFúj.

most éppen megint szörnyű embernek érzem magam,amiért ezt tettem.most mát aztán én is azt mondom,hogy elég zavaros ez a puzzle.

kellemes csalódás mikor valaki kitalálja mire gondolunk,hova mennénk szívesen és miről beszélnénk.ráadásul még a haja is jó volt...

ajjajjaj,biztosan okkal szokták tanácsolni ,hogy maradjunk nyugton mikor betegek vagyunk és biztosan okkal nem tartom be soha,de ez most nem jól sült el.mert a beteg lányból,jóó nagybeteg fruska lett.

goodnightSzél.

Estefelé,zenével,fényekkel, és pattogatott kukorica illattal.A sráccal,aki odajött hozzám kellemes tekintettel, hanggal mondott valami mindenképpen szépet rólam,aztán mikor elmagyaráztam neki,hogy nem értem ,akkor mosolygott ,puszit küldött és amolyan gentlemanes kifejezéssel az arcán ellibbent.Aztán küldtem egy sejtelmes mosolyt a világra,és egész este csak az járt az eszembe ,hogy milyen jó is a Holdvilágos éjszaka.Az egész nagyon filmbeillő volt,főleg mivel göndör volt a hajam,és piros a szám.Fekete Péter pedig minden gondolatomhoz,mozdulatomhoz illett.A színházak pedig nagyon jó illatú helyek.bizony ám.

én pedig new york,new yorkot kiáltok...

bámultam az üvegen keresztül és amikor a ködtől már végképp nem láttam semmit ,akkor villant belém,egy koszos volán buszon, lehet,hogy nincs minden a rendjén,de pontosan tudnom kell ,mit akarok ,hogy amikor velem szembe jön a lehetősége, kapva kaphassak.Odaképzeltem a ködbe egy fehér pontot,olyan csillag,angyal félét,kedveset,fényeset,boldogat.Szép lassan az agyam és a szemem együtt kidolgozta a lény alakját,tekintetét,érzelmeit,ugyanezt kell tennem végre magammal is, kirajzolnom az élet apró körvonalait.És aztán észre fogom venni a lehetőségeimet,kihasználom őket,még akkor is ,ha éppen nincs már pénzem,erőm,vagy épp nincs senki aki támogatna benne,mert ezek mind jelentőségüket vesztik,ha a körvonal már meg lesz rajzolva,ködből.

szóval itt ülök egy bögre kakaóval a félhomályban(nem ám azért mert leszoktam a 8 kávéról),ami természetesen borzasztó költői,de még nagyobb szentimentálét juttat az eszembe,ezért leültem bloggolni.de mire bekapcsolt a gép,rájöttem ,hogy nagyon gyorsan indulnom kell,különben elkésem, és lám,milyen igazam van?!

jajj,ha még egyszer netán poharat fognék a kezembe üssetek le,ha meg üveget,akkor végképp.szóval,említettem már ,hogy soha többé nem iszom? (de ha egyszer olyan pocsék időszak,nagy kacagás hiányában)

"Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt, mi lesz ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. Irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta barátnőinek, akik azt mondták: "Neked aztán mindened megvan." De szép lassan különös átalakuláson ment át, most, hogy övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje. A madár nélkül az ő élete is elvesztett értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?"- kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal"- felelte a halál. " Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám volna szükséged, hogy újra találkozhass vele."

olyan csodaszép türkiz kabátom van,hogy csak no.szerelmes is vagyok belé,még akkor is ,ha nem piros,mert csodaszép.és csuda olcsó volt,és csuda,csuda jól áll ám nekem,ha szépen megcsinálom a hajam,olyan vagyok benne ,mint egy díva,egy olyan igazi jazz énekesnő.

nem értem mért jó az ,ha minden ugyanolyan:ha már egyszer mindenkinek Magna Cum Laude szám a csengőhangja,akkor mért nem lehet az egyiknek kicsit halkabb,a másiknak kicsit hangosabb.mert az,hogy Gorkij közepesen előadott éjjeli menedékhelye közben kétszer is megszólalt,és mindig kétszer belekotyogott a monológba,már tényleg kiábrándító.